Ma az egyesületünk alelnöke, aki egyben független Megyei Közgyűlési Képviselő is Veszprém megyében, komoly eredményekről számolt be!

Ma nem hivatalos beszélgetéseken, hivatalos eseményeken és hozzánk hasonló egyesületekkel szakmai egyeztetésen vett részt, ahol hatalmas sikerként könyvelhetőek el a következő tények.

Alelnökünk azzal a határozott céllal érkezett a mai közgyűlésre, hogy bármilyen formában, de szóba hozza egy esetleges környezetvédelmi csoport létrehozását a Megyei Közgyűlésben.

Mivel független képviselő és egyetlen frakciónak sem tagja erősen korlátozottak a lehetőségei, ennek ellenére nagy esélye van annak, hogy a Veszprém Megyei Közgyűlés megfelelő támogatottság esetén létrehoz egy környezetvédelmi, állatvédelmi bizottságot.

Természetesen amennyiben megszületne  egy ilyen javaslat, egyesületünk alelnöke ezt teljes mellszélességgel támogatni fogja a Veszprém Megyei Közgyűlésben.

Ezügyben hivatalos levélben fog a Közgyűlés  Elnökéhez és a Megyei Főjegyző Úrhoz fordulni.

Nem mellékesen szintén a környezetvédelem kapcsán hivatalos levélben fogja kérni Veszprém megye 3-as sz. választókerületének két országgyűlési képviselőjét is, hogy adjanak be a T. Házban törvénymódosítási javaslatot, a környezetszennyezéssel kapcsolatos büntetési tételek súlyosbításáért, valamint emeljenek szót azért, hogy a  már meglévő büntetési tételek ne csak papíron hanem a bírói gyakorlatban is létezzenek!

Végül de nem utolsó sorban nagyon hasznos és pozitív szakmai egyeztetések is folytak ma Veszprémben két egyesületünkhöz hasonló civil szerveződéssel, ezek eredményéről a későbbiekben számolunk be.

Sajnos a szemét ügyeknek úgy látszik sokáig nem lesz vége, az utolsó videónk után nem állhattunk le a rengeteg megkeresés után és újabb videó valamint nagyon sok fénykép készült ma délután Veszprém megye erdeiben.

Szombat délutáni videónkban látni fogják a gyalázatos környezetszennyezés egy újabb szeletét, ami ellen harcolni, küzdeni fogunk megállíthatatlanul.

Kérünk mindenkit kövessenek bennünket továbbra is, ajánlják oldalainkat az ismerőseiknek, várjuk a javaslatokat, véleményeket, mi mindenről tényszerűen elmondjuk az igazat! Ezt igértük, így is lesz!

Ahol csak módunk lesz rá képviselni fogjuk az egyesület alapszabályában leírtakat!

Az alapszabályunk a honlapunkon megtalálható.

https://www.nre.hu